ISKOLÁNK DIÁKJAI MEGYEI ÉS ORSZÁGOS VERSENYEKEN

Az Apáczai Könyvkiadó gondozta Szivárvány folyóirat országos fogalmazáspályázatot hirdetett az ünnep témakörben. Háromszáz pályamű érkezett be a felhívásra. Katona Csaba 4. a osztályos tanulónk hatodik helyezett lett! Gratulálunk neki és felkészítő tanítójának Szilágyiné Szente Valériának!

Idén 11 negyedik osztályos turai diák vállalta, hogy elindul az Országos Komplex Tanulmányi Versenyen . Ebben az évben a történelmi háttér mottója a „Törökverő magyarok” volt. Az országos mezőnybe, több ezer induló közül 60 tanuló jutott be. Tóth Máté 4 .b osztályos tanulónk a 26.helyen végzett! Gratulálunk kiváló teljesítményéhez! A felkészülésben Pászti Éva tanítónő volt segítségére.

A "Kis nyelvész" országos döntőjében versenyez a harmadik osztályos Pócs Petra - április 26-án Budapesten. Másnap a negyedikeseink közül Benke Sándor, Csík Barbara és Kovács Zsófia bizonyíthat.

A Bendegúz Diákakadémia Levelezős versenyének első félévében több diákunk is kiválóan teljesített. Matematikából Meleg Márk arany, Gyetván Martin ezüst fokozatot ért el. Anyanyelv tantárgyból több versenyzőnk indult. Közülük arany fokozatot kapott: Gódor Petra, Bertók Fanni, Gábor Dóra, Lakatos Réka, Sára Katalin, Sára Péter. Ezüst fokozatot: Csörgi Ivett, Tóth Noémi, Farkas Anita, Radó Dévi , Tóth Bernadett, Bíró Boglárka, Mészáros Petra, Raáb Dóra, Szekeres Petra, Farkas Zsófia.

A NyelvÉSZ Országos Anyanyelvi Verseny megyei döntőjére három nyolcadikos tanulónk is bejutott: Sára Katalin, Gábor Dóra, Bertók Fanni.

A megyei döntőre március utolsó hetében került sor Budapesten. Sára Katalin a megyei döntőn a IV. helyezést érte el.

Április 4-én Zsámbokon rendezték József Attila emlékére a „Szépség koldusa” megyei vetélkedő döntőjét . Pest megye 12 csapata mérte össze tudását. A mi két 3 fős csapatunk szépen teljesített. A rendkívül szoros mezőnyben a Sára Katalin, Gábor Dóra, Bertók Fanni alkotta csapat III. helyezett lett. Másik csapatunk: Lakatos Réka, Bíró Noémi, Fekete Boglárka , Raáb Dóra is kiválóan szerepelt, és mindkét csapat könyvjutalomban is részesült.  

 

Gratulálunk versenyzőinknek és köszönjük a felkészítő tanárok munkáját!