Karancs –Medves tájain

Május 1-én 36-an utaztunk el Salgótarjánba, ahonnan egy 19 km-es, 650 m-es szintemelkedésű túrán indultunk el. Karancs a Cserhát 729 m –es bazalttömbje, melyet Mikszáth Kálmán nevezett el ,, Palóc Olymposznak”. Medves pedig Európa egyik legnagyobb összefüggő bazalttakarója. Pár száz méter után meredek kaptatón jutottunk fel a Kálváriára, majd kisebb hullámvölgyezés után értük el a Czeberna-völgyet.

A meleget és a fáradtságot kárpótolta a vegetáció és a domborzat állandó változása. Újabb és újabb szépségeket leltünk felfedezni a fény játéka, az emelkedők és a lejtők kavalkádjában.

Egy pihenőnél egy méltóságteljes öreg tölgyfa nyújtott lehetőséget a túrázó diákoknak, a gyerekkor meghatározó élményének a famászásra.

Erdős ligeteken a városból kimenekülő majálisozók bográcsaiban készülő ételek illatai indították meg a nyálelválasztásunkat. Becsorogva Somoskőújfaluba, tettünk egy hosszabb pihenőt, pótolva az elvesztett folyadékunkat és energiánkat. Messziről már megmutatta magát büszke Salgó vára is, ekkor hihetetlennek tűnt, hogy mi oda még fel fogunk kapaszkodni. Előtte még egy elhanyagolt turistaháznál és forrásnál a szervezők csurgatott hagymáskenyérrel kedveskedtek mindenkinek. Innen már csak 1,5 km-t kellett felfelé haladni, hogy elérjük a romvárat. Megcsodálhattuk a nagyméretű szabályos bazaltoszlopok tekintélyes tömegét. A várat a Kacsicsok, a Szapolyaik és még Balassi Bálint is uralta. A törökök kiűzése óta omladozott, majd kb. 10 éve megerősítették a falakat, a torony kúptetőt kapott, melynek ablakaiból a párás időben kitekinthettünk a szélrózsa minden irányába. 1845 június 11-én Petőfi Sándor is felkereste, melyről az úti naplójában is megemlékezett. A vár megmaradt falain ülve, a táj szépségében elmerengve született a Salgó című verse, ebből egy kis részlet:

,,Talán nem volt Magyarországon vár, mely olyan közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó.

Sokáig ültem legfelső csúcsán, tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt."

A csoportkép elkészülte után jutottunk el az érdekes elnevezésű Boszorkány-kő 571 m-es csúcsára. A hajdan kibuggyanó lávafolyás sötét és ezért felmelegedő felszínén újra megpihentünk. Megtudtuk miért is kapta ezt a nevet a kiemelkedés - olyan meredek, apróköves, vadrózsás lejtő következett, mely az adrenalin szintet feldobta pár másodperc alatt. Innen már a rekkenő hőség nehezítette utunkat, mely során elértük a megyeszékhely nehézipari negyedét, annak lepusztult házaival és üzemeivel. A célban a majális ünnepi műsorába csöppentünk bele. A megérdemelt kitűzőt és oklevelet darabhiány miatt 2-3 hét múlva kapjuk meg postán. Külön dicséret illet több tekergőt is, akik a lehorzsolódó bőr, a megjelenő vízhólyagok, fejfájás és enyhe napszúrás tünetei mellett is beértek a célba.

Kis Gábor túravezető