Legversenyek a harmadik évfolyamon a

2009 / 2010-es tanévben

A második forduló eredményei

A tavalyi év jó tapasztalatai alapján „ LEG-versenyeket ” szervezünk ebben a tanévben is a harmadik évfolyam tanulói részére .

A LEGSZEBBEN ÍRÓ verseny a lendületes, szépen kerekített írást, írásképet versenyezteti meg, melyen valamennyi tanuló részt vehet. Kéthavonként kapják a gyerekek a feladatokat, melyek folyamatos értékelése után áprilisi döntővel zárul a verseny. Szervezője Tóth Jánosné.

A LEGJOBB HELYESÍRÓ versenyen a jó helyesírást célozzuk meg , melyen helyesírási tesztet és tollbamondást írnak a gyerekek. Itt is az évfolyam valamennyi tanulója indulhat, s azok jutnak tovább, akik kb. 90 % -os teljesítményt érnek el. A verseny három fordulóból fog állni, a döntőt május elejére tervezi a szervező, Pászti Éva .

A LEGSZEBBEN BESZÉLŐ , kis Kazinczy versenyen a legszebb kiejtéssel beszélő harmadikosokat szeretnénk megtalálni. A versenyre minden tanuló gyakorol az osztályfőnökök bevonásával, amely szépirodalmi és ismeretterjesztő szöveg gyakorlásából és felolvasásából áll majd, s a három forduló után májusi döntőt tervez Szilágyiné Szente Valéria.

LEGSZEBBEN BESZÉLŐ VERSENY

1. forduló 2. forduló
1 3.a Lukács Dániel 1 3.a Lukács Dániel
2 3.a Vidák Viktória 2 3.a Vidák Viktória
3 3.a Horváth Mercédesz 3 3.a Horváth Mercédesz
4 3.a Garczik Anna 4 3.a Garczik Anna
5 3.a Lukács Márk 5 3.a Kiszely Tibor
6 3.a Bozó Orsolya 6 3.a Lukács Márk
7 3.a Kiszely Tibor 7 3.a Bozó Orsolya
1 3.b Pócs Réka 1 3.b Aszódi Alexandra
2 3.b Tóth Petra 2 3.b Tóth Petra
3 3.b Szerencsés Adél 3 3.b Pócs Réka
4 3.b Nagy Emília 4 3.b Szerencsés Adél
5 3.b Burda Barna 5 3.b Csík Szabina
6 3.b Aszódi Alexandra 6 3.b Burda Barna
7 3.b Szénási Natália 7 3.b Nagy Emília
8 3.b Szénási Gergő 8 3.b Szénási Natália
1 3.c Debre Noémi 1 3.c Meleg Anna
2 3.c Meleg Anna 2 3.c Debre Noémi
3 3.c Mészáros Melinda 3 3.c Dobos Adrienn
4 3.c Oláh Izabella 4 3.c Mészáros Melinda
5 3.c Dobos Adrienn 5 3.c Csányi Brigitta
6 3.c Farkas Nikoletta 6 3.c Oláh Izabella
7 3.c Tóth - Antal Dominik 7 3.c Farkas Nikoletta
1 3.d Sápi Réka 1 3.d Makó Viktória
2 3.d Benke Dorottya 2 3.d Sápi Réka
3 3.d Gólya Bálint 3 3.d Kóta Máté
4 3.d Makó Viktória 4 3.d Gólya Bálint
5 3.d Kóta Máté 5 3.d Karácsondi Réka
6 3.d Dóczi Dorina 6 3.d Benke Dorottya
7 3.d Karácsondi Réka 7 3.d Dóczi Dorina
8 3.d Gáspár Kiara 8 3.d Kiss Martina

LEGSZEBBEN ÍRÓK VERSENYE

  1. Forduló 2. Forduló
3.a
Garczik Anna 8 pont 5 pont
Lukács Dániel 7 pont 6 pont
Juhász Bianka 7 pont 7 pont
Czibula Boglárka 6 pont 7 pont
Horváth Mercédesz 6 pont 6 pont
Petióky Hajnalka 5 pont -
Lukács Márk 5 pont 7 pont
3.b
Tóth Petra 9 pont 8 pont
Aszódi Alexandra 9 pont 9 pont
Csorba Zsanett 9 pont 9 pont
Pócs Réka 8 pont 6 pont
Nagy Emília 8 pont 8 pont
Szerencsés Adél 8 pont 5 pont
Szénási Natália 7 pont 6 pont
3.c
Debre Noémi 9 pont 9 pont
Meleg Anna 9 pont 8 pont
Mészáros Melinda 8 pont 7 pont
Dobos Adrienn 8 pont 9 pont
Fekete László 7 pont 7 pont
Kátai Krisztina 6 pont 9 pont
Kovács Gergely 6 pont 6 pont
3.d
Sápi Réka 9 pont 9 pont
Dóczi Dorina 9 pont 8 pont
Benke Dorottya 8 pont 9 pont
Karácsondi Réka 8 pont 6 pont
Kóta Máté 8 pont 5 pont
Makó Viktória 7 pont 7 pont
Kiss Martina 7 pont 4 pont

LEGJOBB HELYESÍRÓK VERSENYE

Osztály
Név
Pontszám
  1. forduló 2. forduló    
3.a Horváth Mercédesz 96 57    
  Lakatos Máté 93,5 54    
  Garczik Anna 93,5 59    
  Lukács Dániel 91,5 69    
  Vidák Viktória 91,5 49    
3.b Szerencsés Adél 92,5 52    
3.c Dobos Adrienn 101 69    
  Mészáros Melinda 99,5 68    
  Csányi Brigitta 99 64    
  Meleg Anna 97,5 75    
  Debre Noémi 97 66    
  Máté Gábor 96 56,5    
  Kovács Gergely 92,5 62    
  Sára Soma 90 65,5    
3.d Sápi Réka 99 67,5    
  Gólya Bálint 96,5 68    
  Kiss Martina 95,5 64    
  Dóczi Dorina 95 63    
  Karácsondi Réka 93,5 74    
  Makó Viktória 93,5 55    
  Benke Dorottya 91,5 54    
  Kóta Máté 90 62