Naptár

Megyei tornaverseny Nagykőrös

Ez a negyedik év, hogy tornászokat edzek, és mostanra érett meg egy olyan alsó tagozatosokból álló tornászcsapat, amely már versenyen is képviselhette iskolánkat. Az első versenyünk decemberben volt Budapesten, melyen csak meghívott csapatok indulhattak. Mi elfogadtuk a meghívást, hogy megkóstoljuk a verseny ízét. Az ország minden részéről voltak csapatok összesen 13. A lányok ügyesen helytálltak, és bár ez csak a 12. helyre volt elég, azért nem csüggettünk. Felmértük mi az, amit jobban kell csinálni, miben kell még ügyesedni.

A következő versenyünk február 12-én volt Nagykőrösön. Ez a Diák Olimpia Megyei fordulója volt. A kis tornászok már egy kicsit rutinosabban, bátrabban mutatták be gyakorlataikat, de mégis izgatottan vártuk az eredményhirdetést, hiszen nem sejthettük, hogy a pontjaink mire lesznek elegek.
A csapat kitörő örömmel fogadta, amikor bemondták, hogy harmadik helyezést ért el a Hevesy György Általános Iskola csapata Turáról.

Az örömünket tetézte, hogy ez a helyezés egyben azt is jelentette, hogy tovább jutottunk a területi bajnokságra, ami március 18-án lesz Kecskeméten. A cél természetesen a minél jobb helyezés, bár tudjuk, hogy itt már több csapat lesz, akik szintén a megyéjük legjobbjai. Ezért még keményebben edzünk, s majd meglátjuk mire lesz elég.

A csapat tagjai:
Barna Fanni,
Csányi Brigitta,
Meleg Anna,
Péter Tirza,
Sáfrány Anna,
Tóth Eszter.

Ha ezt a cikket elolvasva kedved támad kipróbálni ezt a sportágat, akkor várlak szeretettel az edzésekre: Kedden és Csütörtökön 14.30-16.00(Főleg elsős, másodikos lányokat várok) Zsuzsó néni!

<

Fekete-Liszkai Zsuzsanna